Aki járt már valaha nyáron Hajdúsoboszlón, annak nem kell bemutatnom, hogy mennyire imádnivalóan pezsgő ez a kicsi város. Ehhez elég sokat hozzáad, hogy itt található Közép-Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, de ezen túl, a fürdő kapuin kívül is megállás nélkül lehet pörögni, nappal is, és főleg éjszaka. Mindkét napszakban volt már szerencsém felfedezni a várost, méghozzá számtalan alkalommal, de az első jelző, ami még mindig eszembe jut róla, hogy megunhatatlan. 

Idén először a főszezon legelső napján érkeztünk ide, ezzel kissé elkerülve a kánikulát és a csúcsforgalmat, de cseppet sem mellőzve a hamisítatlan 'Szoboszlói Életérzést'. Strandolás után tettünk egy sétát a városban, és éppen a legmegfelelőbb helyet kerestük arra, hogy elfogyasszuk a vacsoránkat, amikor is szinte szó szerint szembe jött velünk a Kemencés csárda, és onnantól nem is volt kérdés, hová ülünk be - vagy inkább ki, mivel ekkor már hívogatott minket a tökéletes nyár esti idő a hely hatalmas teraszára.

A csárda hangulat adott volt, hiszen a teraszon élőzene szólt, ami ugyan becsalogatott minket, de miután leültünk, az első gondolatom mégis az volt, hogy talán kicsit nehézkes lesz emellett a kommunikáció. Ez a gondolat szerencsére hamar tovaröppent, ugyanis a kellemes dallamok inkább feldobták a hangulatunkat, mintsem akadályozták a társalgást. Az este csúcspontja is a zenészekhez köthető, akik egyenként odamentek minden asztalhoz, és akár még kérni is lehetett tőlük, hogy mit játsszanak el, nekünk azonban külön hatalmas meglepetés volt, hogy a zenész saját maga találta ki az asztaltársaságunk közös kedvenc mulatós számát. Nos, nem számítottunk arra, hogy aznap este még közösen fogjuk énekelni Kis Grofo leghíresebb sorait, de Hajdúszoboszlón ilyen is megtörténhet, mitöbb, meg is történik.

A hangulat tehát adott volt, és az étvágyunk is megjött az egész napos csúszdaparkozás után, tehát már nagyon vártuk a vacsoránkat. A legjobb, hogy igazán nem is kellett rá sokat várni (de hozzá kell tenni azt is, hogy közel sem volt csúcsforgalom, egy átlagos nyári estén talán szabad helyet sem találtunk volna az étteremben este hét óra tájt). Az étlapon kizárólag hagyományos, magyaros ételek találhatók, illetve van egy külön pizza étlap is. Én személy szerint ötvöztem a kettőt, és egy magyaros pizzát rendeltem, ami rendkívül finom volt és bőséges - ez utóbbit bizonyítja, hogy nem sikerült teljesen egyedül megennem. Egyáltalán nem hasonlított a pizzériás pizzákra, sem kinézetre, sem pedig ízre, azoknál jóval tartalmasabb és ízletesebb volt, a látványa pedig szerintem önmagáért beszél:

A leves nálam kimaradt, de a társaságom többi tagja nem győzte dícsérni a gazdagon tálalt leveseket (újházi tyúkhúsleves, babgulyás és halászlé). Bár már több helyen is találkoztam ilyennel, de még mindig rendkívül aranyos megoldásnak tartom a levesek kis bográcsban történő szervírozását:

A hely árai alapvetően is teljesen korrektek, de ha hozzávesszük, hogy egy külföldiek által is sűrűn látogatott üdülőváros központi részén helyezkedik el, akkor méginkább elfogadhatónak mondhatjuk. Az élőzene, a barátságos kiszolgálás, a finom ízek, és már eleve Hajdúszoboszló véget nem érő varázsa pedig mindenképpen feledhetetlenné teszi az itt töltött időt.
Ha nem jártatok még ebben a városban, mindenképp látogassatok el ide, a Kemencés csárdát már szívből ajánlhatom, de számos hely van még itt, ami kipróbálásra vár, és ami biztos nem okoz csalódást!

Ha olvastátok az első posztomat, és most elolvassátok ezt is, bizonyára azt fogjátok gondolni, hogy engem igazán könnyű lenyűgözni mindenféle szép városokkal, mert mindegyikről ódákat zengek. De ez egyáltalán nincs így. Engem valójában nagyon nehéz lenyűgözni bármivel is, épp ezért az, hogy Eger után Péccsel is szerelembe estem, csak azt mutatja, hogy kicsi országunkban mennyi mesés hely van, ennek pedig csak örülni tudok. Egyik helyen sem először jártam életemben, de mindent egészen más felfedezni úgy, hogy kitörünk az osztálykirándulások és iskolai táborok keretei közül, és felnőtt fejjel járjuk végig az utcákat. Éppen ezen oknál fogva Pécsett sem a főtér és a TV-torony felkeresése volt az elsődleges célunk, hanem a Havihegyen tettünk egy sétát, ahol eleve eláll az alföldi gyerekek lélegzete, és ráadásul egymást érik a jobbnál jobb borházak és éttermek. Ezek közül mi a Tüke borházat választottuk ki, ami aztán a legpozitívabb módon határozta meg a további időtöltésünket.

fotó:tripadvisor.com

Már a Punnany Massif (egyébként szintén pécsi) zenekar is megénekelte (elrappelte), hogy Pécsett pazar a kilátás és egyedülálló a vendéglátás, és nem csak előbbit, de utóbbit is nagyon hamar megtapasztaltuk. A Tüke borház kedves tulajdonosa ugyanis nem csak szimplán fogadott minket, de még egy kis történelmi kitekintést is tett, melynek során megtudtuk, hogy mi is a tüke szó pontos jelentése. Ezt a kifejezést eredetileg az olyan tősgyökeres pécsiekre használják, akinek ráadásul legalább két generáción keresztül szőlőtermesztéssel foglalkoztak a felmenői, és ő maga is azzal foglalkozik. Kiderült, hogy a vendéglátónk ugyancsak tüke, amit egy percig sem tagadhatott le, ugyanis a legfinomabb borokat ajánlotta nekünk a vacsora mellé. Ezután míg várakoztunk, előétellel is kedveskedett nekünk, méghozzá egy mazsolás kenyérrel, amelyhez olivás mártogatóst szolgált fel.

Mivel már ez is ínycsiklandozó volt, így méginkább kíváncsiak lettünk a főételre. Mivel sokan ajánlották a mecseki pisztrángot, ezért az egyik választásunk ez lett, vendéglátónk pedig viccesen megjegyezte, hogy a pécsi pisztráng olyannyira híres, hogy néha még a főtérre is meghívják zenélni, majd hozzátette, hogy valójában nincs miről híresnek lennie, de azért ő is melegen ajánlotta, hogy kóstoljuk meg. 

Grillezett pisztráng és olivás, koktélparadicsomos ruccola saláta

A másik főételünk grillezett csirkemell volt. A Tükében egyébként minden húsételt grilleznek, ami nem csak különleges ízélménnyel szolgál, hanem még látványos is, hiszen a fogásokat gyakorlatilag melletted készítik el a teraszon, és nyugodtan belepillanthatsz a folyamatba. 

grillezett csirkemell friss, tépett salátával és kapros-joghurtos öntettel

Az ízélmény és a látvány ismét csodás elegyet alkotott, és nagyon sajnálom, hogy a desszertként felajánlott túrógombócra már nem volt elegendő a gyomrunk befogadóképessége. De legközelebb erre is sort kerítünk. 
Végül pedig, ha már ennyit beszéltem a kilátásról, jöjjön zárásként egy kép, amely azt hiszem szavak nélkül is megmagyarázza, hogy mit is jelent egy igazi mecseki terápia. 

Debrecen főterén sétálgatva viszonylag könnyen észrevehető helyen található a Korzó ételbár, ahová eleinte én magam azért nem igyekeztem betérni, mert úgy gondoltam, ez egy szimpla pizzéria és gyorsétterem ötvözete, abból meg van elég a városban. Egyszer azonban, amikor közelebbről is szemrevételeztem a helyet rájöttem, hogy igencsak túlmutat a kínálatuk az én hirtelenjében megfogalmazott elképzeléseimen. Ezúttal szintén nem az első, hanem összességében az első három benyomásomról írok majd az étteremmel kapcsolatban. Olvass tovább, ha téged is érdekel!

fotó: hovamenjek.hu

Mindenképpen az étterem javára írható, hogy nagyon jó helyen van, méghozzá a város leginkább frekventált területén, ugyanis tagadhatatlan, hogy - mint szerintem minden városban - Debrecenben is a főtér az egyik legnépszerűbb célpont a túristák és a helyiek számára is. Ennek ellenére én magam is jópárszor elsétáltam mellette, de az első két alkalommal, amikor ott jártam arra jutottam, hogy ezzel más nem nagyon volt így. A forgalom ugyanis hihetetlenül nagy volt mindkétszer, ami annak is betudható, hogy ebédidőben jártunk ott. Ez persze a várakozási idő növekedését eredményezte, de a kiszolgáló személyzet nagyon kedvesen mindenkivel külön közölte, hogy akár félórát is üldögélhet az ebédjére várva. Volt akit ez eltántorított, minket semmiképp, és természetesen ezt nem is bántuk meg. A legutóbbi ittjártamkor látszólag nem volt túl sok vendég, ennek ellenére egy negyedórás várakozás ekkor is befigyelt. Azért írtam, hogy "látszólag", mert a helynek egy elég nagy külső terasza is van, ahol szintén ültek vendégek, akikkel nem számoltunk a várakozás szempontjából. Egyébként nagyon korrekt, sorszámos rendszert használnak, elkerülve ezzel mindenféle kavarodást és ezzel kapcsolatos reklamációt. Viszont, ha valaki nem szereti a túl nagy forgalmat és a lehetségesen hosszú várakozást, annak nem javaslom, hogy épp ide látogasson el

 fotó: burger.blog.hu

A hely belülről egyébként úgy néz ki, mint egy tipikus amerikai hamburgerező, legalábbis engem erre emlékeztet. Emellett nagyon kellemes a narancssárga-bézs színkombináció, a növények és a hatalmas, sok fényt beeresztő ablakok. Külön tetszett, hogy a falakon Debrecen városának egy-két évszázaddal ezelőtti arcait ábrázoló képek lógnak. Ezeket elnézegetve valamelyest kevesebbnek is tűnt a várakozási idő.

jobbra: hekkfilé rántva, tartárral, balra: baconos hamburger menü

És ami a legfontosabb: az ételek. Nos, első alkalommal garnélás pennét ettem, majd következőleg csirkemelles tortillát, most pedig úgy döntöttem, megnézem milyen is lenne ez a hely, ha tényleg csak egy szimpla gyorsétterem lenne, és kipróbáltam a hamburgerüket. Az étlap kínálatát egyébként nem tudnánk egy nemzet konyhájához kötni (sőt kettőéhez vagy hároméhoz sem nagyon). Levesek (gulyás, zellerkrém, halászlé, raguleves), tortillák, hamburgerek, pizzák, gyros, tészták, magyaros ételek (például csülök tál) és különféle halételek egyaránt fellelhetők ezen a helyen. Emellett a néhány fajta desszert, és a többféle ízben kapható házi limonádé is lehet csalógató a vendégek számára. Választék tehát van bőven, és az adagok is meglehetősen nagyok, eddig még minden alkalommal el kellett csomagoltatnunk a maradékot (pedig nincs problémám azzal, ha sokat kell enni - na jó, a hamburgert végül  le tudtam gyűrni egyszere). Az árak pedig véleményem szerint reálisak.

Egy jól sikerült kajafotó egy jól sikerült hambiról

A hamburgerem elfogyasztása után röviden arra jutottam, hogy ha ez a hely valóban csak egy gyorskajálda lenne, akkor is szívesen járnék ide, de persze nem hátrány, hogy ha úgy akarom, akkor másmilyen ételeket is kipróbálhatok itt. És még bőven van mit tesztelni, tehát mindenképp visszatérek! :) Erre buzdítalak titeket is, illetve írjátok meg kommentmben, hogy jártatok-e már itt, és ha igen, hogy tetszett!

(úgy döntöttem leszokok a számszerű értékelésről, mert a szöveges értékelés úgyis magáért beszél)

Abban szerintem egyetérthetünk, hogy azon a településen, amit az otthonunknak tekintünk, kell hogy legyen egy hely, ahová a legszívesebben járunk feltöltődni. Persze a töltekezés mindenkinek mást jelent, nekem például egyértelműen azt, hogy a barátaimmal lehetek egy olyan helyen, ahol kulturált körülmények közt tudunk lazítani. Vélhetően a blogom témájából kiindulva azt sem nehéz kitalálnotok, hogy a minőségi idő eltöltéséhez számomra az is hozzátartozik, hogy jókat egyek. Ezek után nem véletlen, hogy az épp az óvárosba beolvadó Mátyás pince vált a kedvenc helyemmé Debrecenben, hiszen ott az előbb vázolt, a szórakozáshoz feltétlen szükséges követelményeim mind egyszerre teljesülnek.

fotó: karcrafel.blogspot.com

A helyre lassacskán két éve akadtunk rá a barátaimmal, bár akkor még nem mint éttermet kerestük fel, sokkal inkább egy helyi különleges koktélról szóló anekdota vonzott ide minket (a helyi különlegességet természetesen még aznap megkóstoltuk, de végül egy másik mix lett az itteni kedvencünk - erről majd később). Mondanom se kell, azóta is innen indulnak a legjobb esték/éjszakák, nem bántuk meg, hogy a szokásos kis helyeinktől elszakadva adtunk egy esélyt a Mátyásnak is.

A múlt hétvégén viszont (azon túl, hogy a célunk ismét egy emlékezetes este hibátlan megalapozása volt) úgy gondoltuk, hogy a vacsoránkat is itt fogyasztjuk el. A már jól ismert, és számunkra otthonos környezet, valamint az imádnivaló személyzet eleve adott volt. A legjobb érzés úgy belépni egy helyre, amit szeretsz, hogy a neveden köszöntenek, és már azt is tudják előre, hogy mit kérsz inni. Tehát érezni, hogy nem csak te mész oda lelkesen, hanem téged is szívesen látnak (és persze egyértelműen nem csak az este elején felvett és a műszak végén levetett műmosollyal teszik mindezt). 

fotó: etterem.hu 

A Mátyás pince elsősorban a házias, magyaros ízeket részesíti előnyben, de más nemzetek receptjei is megtalálhatók az étlapon. Ezen kívül minden hétköznap napi menüvel is szolgálnak, amely három fogásos (leves, főétel és desszert, méghozzá teljesen baráti áron). Időnként különböző akciókkal kedveskednek (például, hogy minden magyaros étel mellé 4 cl ajándék mézes házipálinka jár - méghozzá az egyik legfinomabb pálinka, amit valaha ittam). 

balra: vörösboros, gombás marhapörkölt nokedlivel, jobbra: kínai pikáns csirkemell csíkok, kukoricás rizs

Én magam részéről a kínai pikáns csirkemellnek szavaztam bizalmat a Mátyásban elsőként. De nem kizárt, hogy eljön a nap, amikor kijelenthetem majd, hogy végigpróbáltam az étlapon szereplő tételeket (a borlappal már jó úton haladok ezen a téren). A díszítés egyszerű (semmi cicoma és food art), de nincs is szükség rá, hiszen végül úgyis az ízek beszélnek. Az ételei alapján is ugyanazt kell mondjam, amit korábban: biztos, hogy nem fogok egyhamar elpártolni ettől a helytől. A kedves barátom, akivel egyébként már sokadjára osztom meg a Mátyás-élményt, az étkezés végén megjegyezte, hogy részéről a marhapörkölt 10 pontos volt, és természetesen ezt is figyelembe veszem a végső értékelés során. 

Miután teletömtük a pocakunkat, kezdetét vette a vizsgaidőszak után jól kiérdemelt borozás, méghozzá egy finom Egri olaszrizlinggel (úgy tűnik nem sikerült elszakadnom az egri ízektől a legutóbbi látogatásom óta sem). Ennek hangulatát külön emelte a szervírozás:

Ami engem illet, a Mátyás Pincében borozni szeretek leginkább, de tény, hogy legalább egy esélyt megérdemel az összes többi italuk is, főleg azok a különlegességek, amelyeket ők maguk fejlesztettek ki. Ezek közül nálunk örök favorit a Vámpír Csókja fantázianevet viselő koktél, amelynek összetevői: vodka, vérnarancslé és sprite. Javaslom, ezt semmiképp ne hagyjátok ki, de a matyaspincedebrecen.hu oldalon minden finomságot megtalálhattok.
Nem is kérdés, de azért leírom, hogy számomra a Mátyás Pince értékelése: 10/10

Nektek van törzshelyetek? Írjátok meg kommentben, hogy mi az! :)

Nem tudom, ki hogy van vele, de az én kedvenc városom az a hely, ahol jelenleg is élek, Debrecen. Viszont attól függetlenül, hogy mennyire kötődöm ide, szerelembe tudok esni más városokkal is, bár azért nem egykönnyen. Emiatt volt számomra kicsit meglepetés, hogy egyetlen nap alatt mennyire a szívembe lopta magát Eger, a hétvégén tett villámlátogatásom alatt. Ottlétem elsődleges oka ugyan a fesztiválozás volt, de másnap a nyakunkba vettük a várost, és a barátnőm javaslatára felkerestük a vár lábánál lévő gasztrobárt, a Macokot.

fotó: svet.hu

A nem hétköznapi helyszín könnyedén megadja az alaphangulatot, és ezt csak tovább fokozza az, hogy milyen impozáns kerthelyiségbe lépünk be. Mivel kiváló időnk volt (hisz hétvégére már egyértelműen megérkezett a nyár), ezért nem is volt kétséges, hogy kint foglalunk helyet. Persze nem tudtunk oda ülni, ahová szerettünk volna (a bejárat közelében szívesen csodáltuk volna a panorámát), de egy ilyen nagy forgalmú hely esetében asztalfoglalás nélkül ezt semmiképp nem lehet hibaként felróni. 
Az étterem belsejére is kíváncsi voltam, ezért azt is megnéztük. Mondanom se kell, hogy a kedvenc részem a borsarok volt, amely egy rendkívül hangulatos enteriőr, ahol (minden bizonnyal) kimagasló minőségű borok díszitik a falat. Úgy érzem, egyszer még vissza kell térnem ide csak azért, hogy ezek közül is kipróbáljak néhányat.

fotó: etterem.hu

De persze nem csak a hely szépsége, hanem a kiszolgálás minősége is elérte (és részemről kicsit meg is haladta) az alapvető elvárásokat. A pincér tőlünk, és a mellettünk lévő asztalnál ülő vendégektől is folyamatosan érdeklődött, hogy rendben van-e minden. Ami minket illet, a három főétel közül az egyikre körülbelül 20-25 percet kellett várnunk, de erre előre figyelmeztettek, és nem tudom, hogy az elragadó környezet miatt tűnt-e kevesebbnek, de talán végül nem is kellett ennyit várnunk. 

Végül persze minden perc várakozás megérte, ugyanis nem akármilyen látvány tárult elénk a tányérjainkon:

lent: roséra sült kacsamell, lilakáposzta krémmel, almával, sült burgonyagombóccal, fent jobbra: szárnytöves csirkemell burgonyapürével, tavaszi zöldségekkel, fent balra: malaccsülök kakukkfüves burgonyagalettel, uborkarelish-sel

Ami általában visszatartott engem attól, hogy hasonló gasztrobárokban étkezzek, elsősorban az volt, hogy meg voltam győződve arról, hogy ezeken a helyeken az ételek szépségét és ízét fizethetjük meg, de jóllakni esélytelen velük. A Macok erre erősen rácáfolt, ugyanis hármunk közül senki nem maradt éhes. Az áraik nem alacsonyak, de ahhoz képest, hogy az ország egyik legnépszerűbb turisztikai központjának legforgalmasabb részén található az étterem, véleményem szerint meglehetősen korrektek, főleg úgy, hogy nem elhanyagolható az sem, hogy milyen ízélményt kapunk ezért cserébe. A egyetlen dolog, ami elszomorított minket, hogy sajnáltuk elfogyasztani a tányérunkon lévő művészi alkotást, de természetesen nem bántuk meg, hogy ezt mégis megtettük. Nehezen lesz überelhető. az biztos.
Az étterem értékelése számomra teljesen természetes módon: 10/10